A Debreceni Református Egyetemi Templom is egyike annak a hat korábban felújított, turisztikai attrakciókkal bővített helyszínnek, ami bázisa a Tiszántúli Református Egyházkerület erre az évre meghirdetett „Religio et Patria” átfogó idegenforgalmi programjának. Ebben 3 tematikus örökségtúrát állítottak össze a három érintett tájegységben, Debrecenben, Biharban és a Felső-Tisza-vidéken.

2024-02-15 |
Az idén is március első péntekén, azaz március 1-jén tartják az Ökumenikus Világimanapot, amelyet 1920 óta tartanak meg, a mozgalom pedig 1887-ben indult el az Amerikai Egyesült Államokból. Magyarországon. 1985 óta csatlakoztak a nőszövetségek az imanaphoz, Debrecenben pedig az idei a 32. alkalom.

2024-02-15 |
A Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett „Embert a vasra!” kampány második ütemében különleges szolgálatra toboroznak jelentkezőket.

2024-02-06 |
10 fiatal otthonaként szolgál február 12-től a Kossuth utcai templom közelében található épület, amelyet kevesebb, mint egy év alatt hozták létre.

2024-02-05 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület, Religio et Patria – Szabadság, Hitvallás, Alkotás címmel indította el új turisztikai programját. A korábbi 6 templomot érintő nagy fejlesztési beruházás-sorozatra alapozva, a helyi református értékek bemutatására 3 tematikus útvonalat állítottak össze Debrecenben, a Hajdúságban és a Felső-Tisza-vidékén. A cél, hogy ebben az évben minél több látogatót vonzzanak ezek a helyszínek és komplex élményeket nyújtva.

2024-01-29 |
Minden nyelv folyamatosan változik, így a magyar is. A beszéd tanítás már évtizedek óta nincs jelen a hazai oktatásban. Egyre több fiatal tanul angol nyelvet, mely dallamát, szerkezetét tekintve gyökeresen különbözik a magyartól és ennek romboló hatása erőteljesen érzékelhető a hétköznapi beszélt nyelvünkben.

2024-01-24 |
Ebben a felvételi ciklusban is várja leendő hallgatóit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. A felsőfokú oktatási intézményekbe február 15-e a jelentkezési határidő, ez a DRHE esetében a nem hitéleti képzésekre, a tanító szakra igaz.

2024-01-23 |
Január 20-án szervezi meg az idei első Egyháztáji vásárát a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség. A piac 8 és 12 óra között várja az érdeklődőket, egyelőre az eddig megszokott módon, azonban februártól minden vásár külön tematikát is kap. Emellett számtalan újdonsággal is készülnek a Leány utcai vásár szervezői, többek között honlapot indítanának, és létrehoznának egy egyesületet is.

2024-01-19 |
Építészeti bravúrnak lehetünk tanúi Tarpán. A legek templomának nevezett tarpai templom tornyát ugyanis a földön újítják fel és a több mint 30 tonnás szerkezetet egy daru segítségével emelik majd fel a templom tetejére – utolsó információnk szerint február hónapban. Madai Géza építési vállalkozót még a decemberi bejárás során kértük mikrofon elé.

2024-01-18 |
A miskolci adventi villamos ismét Európa legszebbje lett. Immár 7. éve szavaztatta meg a cseh MHD86 nevű portál Európa legszebb adventi villamosát. Ahogy az előző években, a díjat most is a miskolci szerelvény nyerte el, maga mögé utasítva 8 ország 27 ünnepi járművét, többek között Belgium, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Lengyelország, Németország és Horvátország adventi, karácsonyi villamosait. Gadnai-Bodnár Évát, az MVK Zrt. operatív igazgatóját kérdezzük a részletekről.

2024-01-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt