Lezárult A Művelődés Háza és Könyvtára építészeti felújítása, még a berendezés és visszaköltözés folyamata van hátra. Az azonban már látszik, hogy a beruházásban résztvevők minőségi munkát végeztek. Nyár végén, ősz elején indulhatnak újra a programok a megújult épületben.

2021-06-11 |
A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁNAK KITÜNTETÉSÉT VEHETTE ÁT
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését adták át Csomós Józsefné nyugalmazott gönci református lelkipásztornak, amint arról már híreinkben beszámoltunk. Az elismerést, a miniszterelnök előterjesztésére, csaknem négy évtizedes lelkészi és hitoktatói szolgálatáért, valamint Gönc város közösségi életében vállalt aktív szerepéért kapta.

2021-06-11 |
Tavaly a járvány miatt elmaradt, idén azonban újra meg lehet tartani a Múzeumok Éjszakáját
Az országos programsorozathoz mindig több száz intézmény csatlakozik és több tízezer embert mozgat meg. Debrecenben a Református Nagytemplom is visszatérő résztvevője a rendezvénynek, hiszen kiállító térként, turisztikai célpontként is jelentős a történelmi épület.

2021-06-10 |
Ebből a legnehezebb helyzetbe került cégek, vállalkozások részesülhettek a turizmus, vendéglátás, szolgáltatás területén
Összesen 30ezer sikeres pályázó tudta megtartani a támogatásnak köszönhetően a foglalkoztatottjait. Ez a program május 31-ével lezárult. Egy speciális területen, a K-F-I, azaz a kutatás, fejlesztés innováció ágazatában is működött hasonló célzott támogatási rendszer. Itt is több mint 17ezer ember állásának megőrzéséhez kaptak segítséget az érintett gazdasági szereplők.

2021-06-10 |
Az átadó ünnepségen letették egy sportkomplexum alapkövét is, melynek építését júliusban kezdik meg a Magyar Kormány támogatásával
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján megnyitotta kapuit a teljes egészében megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont Sátoraljaújhelyen. A Rákóczi Szövetség közössége olyan értékkel gazdagodott, ami reményeik szerint a következő évtizedekben szolgálni tudja a magyar fiatalok találkozásait, élményeit és a felnövekvő generációk nemzettudatát.

2021-06-08 |
A fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolában megrendezett lelkész- focikupa győztese a Szatmári egyházmegye lett. Koós Csaba Levente, a Nyírségi Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője rádiónknak azt mondta: a lelkészek érezhetően más mentalitással fociznak, mint mások. A tornák célja a sportolás mellett az, hogy kapcsolatban legyenek a különböző egyházmegyék lelkészei.

2021-06-08 |
- írja a National Catholic Register egyházi újság
Értesüléseik szerint a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató egyházfő a budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel. Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora azonban azt mondja: amit pápalátogatásnak hívunk, az általában napokig tart, és ilyenkor a pápa mindig találkozik az adott ország vezetőivel is. Ferenc pápa azonban szeptemberben alig három órára érkezik Budapestre, és soha nem is volt arról szó, hogy a szent misén kívül bárhova is elmenne, bárkivel is találkozna. A részleteket Máté-Tóth András valláskutató mondja el.

2021-06-08 |
Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége segítségre vár
Még nincs pánik az építőiparban alapanyaghiány miatt. Ha a folyamatok így maradnának, még lehetne kezelni, ám jelenleg úgy tűnik, hogy a tendenciák nem ebbe az irányba mutatnak – mondta el rádiónknak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

2021-06-04 |
A gyermeknapon újraindult a debreceni Zsuzsi vonat
A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút 1882 nyarán indult útjára először, akkor még Nyírmártonfalváig közlekedett és elsősorban gazdasági szerepe volt. Az útvonal hossza és a működés jellege az évtizedek során megváltozott és napjainkban már a családok, turisták kedvelt kiránduló erdei kisvasútja.

2021-06-04 |
Virtuális űrutazás, 5D-s univerzum, és csillagvizsgáló kupola is várja majd a látogatókat az élményközpontban
Ritka meteoritok, virtuális valóság, a Nap megfigyelésére alkalmas teleszkóp is lesz az épülő Bükki Csillagdában a borsodi Répáshután. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság beruházása jó ütemben halad, erről tájékoztatták a sajtó képviselőit a projektgazdák.

2021-06-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt