Az egyháznak is újra kellett gondolnia azokat a módszereket, amelyeken keresztül elérheti híveit
A koronavírus terjedése mindenki életét megváltoztatta. Még az egyháznak is újra kellett gondolnia azokat a módszereket, amelyeken keresztül elérheti híveit. A már korábban bevezetett eszközök - mint például az Istentiszteletek online közvetítése – most különösen nagy szerepet kapnak. De nem csak ezen a téren kell alkalmazkodni. Bodnár Mátéval, a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.

2020-03-29 |
Az ország valamennyi nagyvárosához és fővárosi kerületéhez készült egy Facebook-csoport, amelyben segítséget adhat és kaphat bárki
Összefogásra és segítségnyújtásra ösztönöz a közösségi médiás csoporthálózat, amit a nyíregyházi születésű Kővári Bence hozott létre Facebookon. A fiatalember a közösségi oldalán azt írta: A koronavírus ellen nem csak globális, de helyi szinten is mindannyiunknak küzdenie kell.

2020-03-27 |
Mozgalmat indított a debreceni MODEM
A MODEM útnak indította a Varrjunk maszkot – összefogással nevű mozgalmat, felkarolva Marczin Roland munkáját. „Egyre többen jelzik, hogy szívesen részt vennének a varrjunk maszkot kezdeményezésben, és egyre többen el is kezdték már házilag, külön-külön, kisebb mennyiségben Debrecenben és a környéken – írja a MODEM hírlevele.

2020-03-26 |
A gondozó intézmények mindent megtesznek a védelmükért
A jelenlegi járványügyi helyzetben a veszélyeztetettek közé tartoznak az idősek és betegek mellett a hajléktalanok is. Az őket gondozó intézmények éppen ezért mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a gyengébb immunrendszerű, utcán élő emberek se kapják el a korona vírust. A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség Reménysugár Nappali Melegedőjében ételt, vitamint egész napos szállást kapnak az ellátottak, akiket külön kérnek, hogy ebben az időszakban ne töltsenek túl sok időt az utcán.

2020-03-26 |
Nincs ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból
A megyeszékhelyen, Miskolcon nincsen ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. Ám személyesen kizárólag csak akkor menjünk háziorvoshoz, ha sürgős szükség van rá, vagy esetleg felmerül a tartós egészségkárosodás veszélye - mondta rádiónknak dr. Breitenbach Géza, a Praktizáló Orvosok Szövetségének miskolci elnöke.

2020-03-26 |
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által használt épületekben ideiglenesen felfüggesztették az adományok fogadását
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolcon is működteti az ápolási és idősek otthonát, a hajléktalanok átmeneti szállását és a családok átmeneti otthonát. A koronavírus járvány alatt az adományozás is körülményesebbé vált, a személyes érintkezések korlátozása miatt adományokat nem lehet sem elvinni, sem átadni. Így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által használt épületekben is ideiglenesen felfüggesztették az adományok fogadását. Annak érdekében, hogy továbbra is tudjanak gondoskodni az idősekről, fogyatékkal élőkről, hajléktalanokról, pénzbeli felajánlásokat várnak.

2020-03-25 |
Kezd újjáéledni a keleti piac, vagyis ismét rendelnek borokat Kínába és Dél-Koreába is
Megérzi a világjárvány okozta válságot a hazai borágazat is. Dr. Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondja, a boreladás három hazai lábából kettő, vagyis a borturizmus, valamint az éttermi értékesítés szinte teljesen leállt, egyedül az áruházláncok és a kiskereskedelem viszik a borokat. Az exportban tapasztalható folyamatok azonban azt mutatják, hogy kezd újjáéledni a keleti piac, vagyis ismét rendelnek borokat Kínába és Dél-Koreába is. A régi rendelés állomány visszaépülése a járvány előtti szintre viszont borítékolhatóan hosszú folyamat lesz.

2020-03-25 |
Több épület megsérült, köztük a zágrábi katedrális is
5,3-mas erősségű földrengés rázta meg vasárnap reggel Horvátország fővárosát, Zágrábot. A földrengésben több épület megsérült, köztük a zágrábi katedrális, amelynek az egyik tornyának felső része leomlott. A zágrábi magyar reformátusok közül senki sem sérült meg, imatermük is átvészelte a földmozgást - mondta el az Európa Rádiónak Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.

2020-03-23 |
A bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünet lépett életbe március 15-től a koronavírus-fertőzés miatt. Ennek értelmében a Nyíregyházi Törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon március 16-ától a kitűzött előkészítő ülések, tárgyalások és nyilvános ülések elmaradnak, azokon a megidézetteknek megjelenniük nem kell.

2020-03-21 |
Beszélgetés Orosz István lelkipásztorral, a miskolci Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola iskolalelkészével
Orosz István lelkipásztor első évét tölti a miskolci Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a selyemréten.Iskolalelkészi munkássága mindent felölel kivéve a hitoktatást. Mint hallani fogják nemcsak a növendékek, hanem a kollégák lelki gondviselése is rá vár. A gyerekek pedig látják a lelkipásztor is ember, bátran és egyre közvetlenebben fordulnak felé. A miskolci általános iskola célja a református gimnáziumok kiszolgálása, vagyis minél több olyan fiatalt kinevelni, akik hasznosan tölthetik mindennapjaikat, többek mellett a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban.

2020-03-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt