Azóta csak önkéntesek szolgálnak
Másfél évtizeddel ezelőtt, 2004. november 3-án szerelt le az utolsó sorkatona hazánkban, és azóta már csak önkéntesek szolgálnak – hivatásosként, szerződésesként vagy tartalékosként - a magyar honvédségben. Ezzel egy több mint száz éves rendszert függesztettek fel, hiszen 1868-ban vezették be az általános hadkötelezettséget, és a 15 évvel ezelőtti váltásig hosszabb-rövidebb ideig minden arra alkalmas férfinak be kellett vonulnia.

2019-11-07 |
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évente háromszáz férfinél diagnosztizálnak prosztatadaganatot és több ezerre tehető a betegségen átesett férfiak száma
Miskolcon ingyenes szűrővizsgálatokkal és előadásokkal várták az érdeklődőket a 10 Ezer Lépés Program Borsod megyei állomásán. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évente mintegy háromszáz férfinél diagnosztizálnak prosztatadaganatot.A megyében több ezerre tehető azoknak a száma, akik már átesetek a betegségen. A korai stádiumban felfedezett daganatos betegség meggyógyítható, az előrehaladott prosztatarák pedig egyre gyakrabban krónikus betegséggé szelídíthető, még az áttétes betegek is számottevően hosszabb ideig és jobb életminőségben élhetnek, mint korábban.

2019-11-07 |
CROSS-YOUNITY koncert és evangelizáció
Ifjúsági Találkozót szerveznek a reformátusok most szombaton Mátészalkán. Fazekas Ferenc, a nyírbátori egyházközség lelkipásztora rádiónknak elmondta: nem csupán a térségből várják a fiatalokat a CROSS-YOUNITY koncertre és az azt megelőző evangelizációra, amelynek helyszíne a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház Nagyterme Mátészalkán. A találkozó része egy határon átnyúló programnak, amelynek lényege, hogy közelebb hozza egymáshoz az anyaországbéli és a határontúli magyar közösségek fiataljait.

2019-11-07 |
Az ország egyik legmodernebb konyháját tavaly novemberben adták át, napi 600 adag ételt főznek
Lebomló dobozokban viszik haza az ebédet a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény ellátottjai. Az ország egyik legmodernebb konyháját tavaly novemberben adták át. Ezt a Magyarországi Református Egyház saját forrásból, kormányzati és uniós támogatás nélkül, önerőből építette. A konyhán napi 600 adag ételt főznek, amelyet a Cédrus ellátottjai kapnak - köztük hajléktalanok, fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek.

2019-11-07 |
Mindössze két óra alatt csaknem 40 telefonhívás és 50 üzenet érkezett
Lakástűzben vesztette el otthonát egy család Hódmezővásárhelyen. Szerencsére komolyabb személyi sérülés nem történt, de lakás kiégett október 30-án este. Egy négyhónapos babával egy háromgyermekes család veszítette el mindenét.

2019-11-06 |
A résztvevők Bodrogköz, Hegyköz és Tokaj-Hegyalja útjain összesen 400 kilométert tettek meg
Több mint 20 retro autó részvételével rendezték meg Sárospatak központtal az első Zemplén Rally Historic Regularity versenyt. A résztvevők Bodrogköz, Hegyköz és Tokaj-Hegyalja útjain összesen 400 kilométert tettek meg. A versenyen egy 1973-ban készült AMG Mercedessel vett részt Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamion versenyző, navigátora és versenyzőtársa a retró autók nagy kedvelője, Horvát Richárd Hatvan polgármestere volt. A versenyen több érdekes autót is láthattak az érdeklődők, közöttük egy korábban nagy divatnak örvendő, úgynevezett kit-car-t, amelyeket darabokban kapott meg egykori első tulajdonosa és ő rakta össze az alkatrészekből a járművet.

2019-11-06 |
Negyven órás közösségépítő képzést tart fiatalokkal, fiataloknak a Talentum Alapítvány. A programon 18 és 35 év közöttiek vesznek részt, akik érdeklődnek a közösségépítés iránt, vagy éppen lehetőséget látnak a fiatalokkal való együttműködésben.

2019-11-05 |
országos közlekedésbiztonsági akció
Az őszi időjárás nehezebb körülményeket teremt az autóvezetők számára, a lehulló falevelek, a gyakori ködösödés és a korai sötétedés miatt is jobban oda kell figyelni a közlekedésre. Ezért indította el a rendőrség a „Látni és látszani„ elnevezésű országos közlekedésbiztonsági akcióját. A program során ingyenes járművizsgálattal és látásellenőrzéssel várják a közlekedőket.

2019-11-05 |
Eredeti tetőzetét 1786-ban kapta
Elkezdődött a harangtorony süvegének felújítása a Szendrői Református Egyházközségben. Az egyházi épületegyüttes egyik darabja a különálló harangtorony. Ennek építését 1520-ra datálják és az Alsó-vár egyik őrtornyaként említik. Fagalériás, hegyes sisakos tetőzetét 1786-ban kapta, a toronyban 3 harang lakik. A felújítási munkálatok anyagi hátterét a Tiszáninneni Református Egyházkerület biztosítja.

2019-11-03 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat adventi gyűjtőakciója
Ebben az évben is meghirdeti Szeretetdoboz címet viselő adventi gyűjtőakcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az Alapítványhoz december 14-ig lehet eljuttatni tartós élelmiszer felajánlásokat, valamint országszerte több áruházi gyűjtést is tartanak az adventi időszakban, hogy karácsonykor legalább tízezer nélkülözésben élő családnak, idősnek és betegnek tudjanak segíteni egy-egy csomaggal.

2019-11-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt