Koszovóban és Albániában járt stoppal Szűcs M. Sándor református vallástanár
Az Utcabetyár néven ismert utazó azt mondja, ezen az úton is megtapasztalta, hogy Isten utat készít a számára, és hogy Isten Koszovóban is Isten. Volt, hogy egy négysávos úton egy rendőr intett le neki egy buszt - ezen még a sokat látott utazó is meglepődött. De miért ment a még időnként mindig parázs hangulatú Koszovóba? Az 500 kilométeres stoppolásáról beszélgettünk Szűcs M. Sándorral.
A hétvégén - vagyis vasárnap és hétfőn -, a húsvétot követő 50. napon a keresztyének a Szentlélek mennybemenetelét, és az egyház születésnapját ünneplik. Dr. Gaál Sándorral a Nyírségi Református Egyházmegye Esperesével beszélgetünk a pünkösd alkalmából.
Díszpolgári címben részesült Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője
Minden év május 11-én Miskolc város napján vehetik át elismeréseiket azok, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt évtizedekben, és ezzel öregbítették városunk hírnevét. Idén ketten vehették át a város díszpolgára címet.
Mini fesztivál a Mikepércsi Református Templom kertjében
A négy nap során több mint 20 koncertet szerveznek, világszínvonalú előadók lépnek fel. Emellett különböző programokkal, performanszekkel, kiállítással várják az érdeklődőket. Vasárnap pedig egy különleges ünnepi istentiszteletre kerül sor.
Hálaadó istentisztelettel emlékezett meg Körösnagyharsány református gyülekezete a templom felszentelésének 220. évfordulójáról. Az ünnepi alkalom másik apropója az volt, hogy a templom külső felújítását is el tudták végezni, és a kis közösség gyülekezeti háznak belső korszerűsítése is elkészült mostanra. A részletektől az észak-békési, határmenti kis település lelkipásztori szolgálatát 2020 óta ellátó Nagy Viktor számolt be.
A második Debreceni Református Napok május 18-a és 21-e között zajlott színes programokkal, ünnepi kibocsájtó istentisztelettel, koncertekkel, bibliaismereti vetélkedővel, konfirmandus találkozóval. Emellett főzőverseny is, volt ahol az ételek kóstolásához váltott ebédjegyek bevételéből a leégett Szabadságtelepi templom újraépítését támogatták. A rendezvény csúcspontja a szombati szabadtéri úrvacsorás istentisztelet volt. A megnyitón készült összeállításunk.
A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai 150 nevelőszülői gondozásban élő gyereknek vittek személyre szóló adományt a Debreceni Reménysugár Gyermekotthonba, a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ intézményébe.
A bakonszegi református templom jövőre lesz 240 éves, többször esett át felújításon, a legutóbbi 5 év alatt valósult meg. Így különböző pályázati forrásokból és gyülekezeti pénzből kívül belül megszépült a szakrális épület harangjával, orgonájával. Ezért és a gyülekezet gondnokának 32 évi szolgálat utáni nyugdíjba vonulásáért adtak hálát Bakonszegen május 14-én vasárnap.