Átadták a munkaterületet, a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárút kivitelezéséhez
Az új bringaút tavaszra lehet készen, emellett még a város több pontján is bővítik a kerékpárút hálózatot. A Miskolc és Felsőzsolca közötti szakasz 115 millió forintba kerül. Veres Pál, Miskolc polgármestere elmondta rádiónknak, hogy, a megfelelő városi kerékpáros közlekedés biztosításán túl turisztikai jelentősége is lesz ezeknek az utaknak, hiszem évek óta nagy népszerűségnek örvend a kerékpáros turizmus is a városban.

2022-11-30 |
Ezzel buzdítja leendő pilótáit a honvédség
Toborzó körút keretében a Miskolci Egyetemre érkezett a Magyar Honvédség pilóta és repülő-műszaki állomány utánpótlás toborzása. A program célja, hogy a friss diplomásokat és most érettségiző középiskolásokat megnyerjék pilótának.

2022-11-29 |
Adventi kalendáriummal segíti a karácsonyra való lelki ráhangolódást Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület
Kik lehetnek boldogok? Erre a kérdés keresi a választ az egyházkerület egy mondatos Igei útmutatója, amelyeket november 27-e és december 23-a között mindennap olvashatunk a város legforgalmasabb köztereinek hirdetőtábláin és a DKV járatain.

2022-11-29 |
15. évéhez ért a Nagytemplomi Adventi Koncertek programsorozata
Másfél évtizede a GAG Management újító kezdeményezése volt, hogy könnyűzenei produkciókat szakrális térben mutassanak be. A szervező partnerre talált a nagytemplomi református gyülekezetben, és az idő megadta az igazolást: széles közönséget vonzanak a decemberi hétfő estéket minőségi, egyedi élményekkel megtöltő koncertek. Számos neves művész énekelt, játszott ez idő alatt a történelmi a falak között, és az idei, december 5-én kezdődő sorozatban is különleges zenei csemegék lesznek.

2022-11-29 |
Folytatódik a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda által indított rendezvénysorozat
Folytatódik a Jókai Mór Református Általános Iskola és Óvoda által indított Szülők iskolája elnevezésű rendezvénysorozat. Ezúttal az érzelmi intelligenciáról lesz szó Pécsi Rita előadásában november 28-án, hétfőn a nyíregyházi Református Nagytemplomban.

2022-11-27 |
Ézsaiás próféta tanításaiból idéz idei adventi üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ember minden nehézségben megtörhet, mint a nád és kialhat bennünk a láng. Annál fontosabb a mindenkiben meglévő krisztusi jellemvonások megerősítése.

2022-11-27 |
Az energiaválság ellenére is elindul az adventi villamos Miskolcon
Már javában zajlanak az előkészületi munkák az MVK Zrt. adventi villamosán. Költségtakarékossági okokból az elmúlt évi díszítés nagyrészt idén is megmarad a járművön, de ezt is fel kell azért frissíteniük.

2022-11-24 |
Projektzáró ünnepség keretében mutatták be vasárnap azokat a fejlesztéseket, amelyek a debreceni Verestemplomban, vagyis a Kossuth utcai református templomban valósultak meg az „Orando et Laborando” beruházássorozat részeként.

2022-11-24 |
Felújításra szorul a sokak által csak Kakasos templomnak hívott református templom Szegeden. Az 1884-ben emelt észak-német gótikus stílusjegyeket viselő épület beázott, ezért kell munkálatokat végezni. Schulek Frigyes tervezte, helyét Tisza Lajos királyi biztos közbenjárása alapján jelölték ki, a város ingyenesen adta át az egyháznak, a mélyen fekvő telek feltöltését pedig saját költségén vállalta egy norvég építési vállalkozó, aki szívügyének tekintette a templomépítést.

2022-11-23 |
Mesterséges fecskefészkeket helyeztek ki Szegeden
Hazánk fecskefajainak állománya erősen csökken, a füstifecske és a molnárfecske populáció például megfeleződött az elmúlt két évtizedben, ez pedig számunkra is komoly problémákat okozhat.

2022-11-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt