A DVTK új multifunkciós sportcsarnoka mintegy hatmilliárd forintból épült meg
A kosárlabda új otthonául szolgáló csarnok alapkövét 2019. október 8-án tették le. Az előcsarnokhoz recepció, vizesblokk kapcsolódik, továbbá innen lehet elérni a külön erre a célra kialakított bemelegítő termet, de az előcsarnokból bejuthatunk a mintegy 3600 négyzetméteres csarnoktérbe is. A játékteret behúzható lelátók határolják mind a négy oldalról. A 70 fős VIP páhollyal együtt összesen 3522 fő foglalhat helyet a létesítményben.

2021-10-26 |
Megújult az egykori Főnix Csarnok, mely a jövőben Főnix Arénaként működik tovább Debrecenben.
A 2002-ben épült létesítményt a 2022-es férfi kézilabda Európa bajnokság igényeinek megfelelően 2 milliárd forintból korszerűsítették.

2021-10-24 |
A sárospataki Református Teológiai Akadémián tartott rendezvény az "Egyház mint kommunikáció" címet kapta

2021-10-24 |
Ravasz Lászlót száz éve iktatták be a dunamelléki püspöknek
Ezt megelőezően még Erdélyben püspökhelyettese volt. Már önmagában ez példanélkül. De hogy vezetett az útja Erdélyből a dunamelléki püspöki tisztségig? Milyen igehirdető volt? Hogyan és miért vett részt a közéletben? A részletekről Literáty Zoltán lelkészt, a Károli Gáspár Református Egyetem docensét kérdeztük.

2021-10-24 |
- vallja Didi Xénia a panyolai reformátusok lelkésze, akit október 16-án iktattak be
A lelkész szatmári születésű, és bár a teológia miatt Debrecenbe került, majd Szentesen és Szegeden is szolgált, végül a szíve visszahúzta Szatmárba. Azt mondja, nem bánná, ha Isten azt szánná szolgálatául, hogy egész lelkészi pályája alatt szatmári kis gyülekezetekben szolgáljon. Didi Xéniával, Panyola református lelkészével beiktatása előtt beszélgettünk

2021-10-24 |
Így a református oktatási intézményi paletta immár minden szintje képviselteti magát Sárospatakon az óvodától a felsőoktatási intézményig – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

2021-10-22 |
Olcsó és környezettudatos megoldás
Több mint 20 éve népszerűsiti a komposztálást a miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület. Legutóbb gyakorlati bemutatót és szemléletzöldítő foglalkozást tartottak az Avasi Arborétum komposztkertjében.

2021-10-21 |
Miskolc önkormányzata igyekszik minden támogatást megadni a rendőrségnek
Egy terephasználatra is alkalmas járművet adományozott a miskolci önkormányzat a városi rendőrségnek. A cél az, hogy tovább javuljon a település közbiztonsága.

2021-10-21 |
Korszerűsítik az épületeket, férőhely-bővítésre is sor kerül
Folytatódik az óvodafelújítási program Miskolcon. Három gyermeknevelési intézményben - a Dózsa György úti és a Szeder úti Tagóvodában, valamint a Stadion Sport Tagóvodában kezdődtek meg a rekonstrukciós munkálatok. A felújítások idejére az óvodások ideiglenes helyre költöztek át. Petránné Képes Gizella, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény vezetője volt stúdiónk vendége, akit más aktualitásokról is kérdeztünk.

2021-10-21 |
A jubileum apropóján együttműködési megállapodást kötött a Debrecen International Airport Kft. és a Debreceni Értéktár Bizottság
75 éve indult újra a belföldi civil légi közlekedés Magyarországon. Érdekesség, hogy az egyik első repülőgép épp Debrecenbe hozott utasokat, és amikor megszűnt ez a lehetőség, ugyancsak a cívisváros volt az utolsó járat célállomása.

2021-10-21 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt