A szervezők 2500 jól megpakolt mikuláscsomagot tudtak összeállítani
A járványhelyzet nem befolyásolta a gyűjtést, így a szervezők 2500 jól megpakolt mikuláscsomagot tudtak összeállítani. Ezeket Karácsonyig minden nevelőotthonban, nevelőszülőnél és hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekhez eljuttatják a munkatársak. A riporter Budai Lilla:

2020-12-16 |
Ruhanemű, játék, könyv, édesség volt az ajándékok között
Több mint száz ajándékcsomagot gyűjtöttek össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében állomásozó katonák. Ruhanemű, játék, könyv, édesség - több mint száz ilyen csomag gyűlt össze, felcímkézve, hogy a Vöröskereszt könnyebben és célzottabban tudja azokat szétosztani a családok között. – Nagy szeretettel csomagolták katonáink és családjaik az ajándékokat. Igyekszünk mindig figyelni arra, miben és hogyan tudunk segíteni – fogalmazott Nagy Géza őrnagy, a miskolci toborzóiroda vezetője.

2020-12-16 |
Vad Zsigmond esperes, a nagytemplomi egyházközség vezető lelkipásztora 30 évi szolgálat után nyugdíjba vonul. Búcsúztatója advent harmadik vasárnapján volt az újranyílt debreceni Református Nagytemplomban. Az ünnepi alkalomról készült összeállításunk.

2020-12-16 |
17. Országos Cipősdoboz Akció
Minden eddiginél nagyobb szükség van az összefogásra, ezért a Baptista Szeretetszolgálat a jelenlegi pandémiás helyzetben is elindította karácsonyi adománygyűjtő kampányát, a 17. Országos Cipősdoboz Akciót. Van még néhány nap, amíg eljuttathatják felajánlásaikat, adományaikat azok, akik szeretnék. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3 helyszínen, ezen belül Miskolcon két helyen lehet leadni a becsomagolt ajándékokat. Az akció részleteiről Gaál Dáviddal, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

2020-12-16 |
29 szerző tollából 23 fejezetben
A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának Közgazdaságtudományi Szakbizottsága mutatta be az Erdély. Tér, Gazdaság és Társadalom című kötetet. A mű a 2000-es években megkezdett monografikus munka egy következő állomásának eredményeit mutatja be 29 szerző tollából 23 fejezetben.

2020-12-16 |
A közelmúltban édességeket juttattak el a Gyermekklinikára és hamarosan adományokat visznek a tanyavilágba
A Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoportja számára a december mindig zsúfolt, hiszen ebben az időszakban erősödik föl a karitatív és a tanyaprogram keretében végzett tevékenységük. A közelmúltban -immár hagyományosan- Mikulás alkalmából édességeket juttattak el a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájára. Ezen kívül hamarosan ellátogatnak a tanyavilágba és a régió gyermekotthonaiba, ahová a munkatársak tartós élelmiszereket, ruhaneműt, háztartási eszközöket és minden olyan adományt juttatnak el, amelyre szükség lehet.

2020-12-12 |
Fekete Károly püspök üzenetében ezúttal Zakariás pap történetét idézte
Elérkezik Advent harmadik vasárnapja. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a karácsonyi lelki készülődés, a Krisztusra várakozás időszakára megfogalmazott üzenetében ezúttal Zakariás pap történetét, és Isten és ember találkozásának csodáját idézte.

2020-12-12 |
Vad Zsigmonddal beszélgettünk
Vad Zsigmond nem lelkészi pályára készült, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Lelkipásztori munkáját a folyamatos építés jellemezte mind lelki, mind fizikai értelemben. A nagytemplomi gyülekezet nyugdíjba vonuló vezető lelkipásztorát vasárnap búcsúztatják a Nagytemplomban. A debreceni egyházmegye leköszönő esperesével beszélgettünk.

2020-12-12 |
- vallja Nagy Péter lelkipásztor
A lelkipásztor maga is átesett a koronavíruson, ráadásul közepesen súlyos tünetekkel. Gaál Tamás beszélget vele arról, hogy hogyan élte meg a betegséget.

2020-12-11 |
Természetesen az ünnepek alatt is folyamatosan lesznek online igehirdetések
A Magyarországi Református Egyház zsinati elnökségének ajánlásához igazodva, az esperesi karral egyeztetve a Tiszántúli Református Egyházkerület templomai is újra megnyitják kapuikat. Az ünnepi alkalmakon – advent vasárnapokon, karácsonykor és újévkor - lehet a hívek jelenlétében istentiszteleteket tartani, természetesen a járványügyi előírásokat, egészségügyi óvintézkedéseket figyelembe véve.

2020-12-11 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt