Ézsaiás próféta szavaival foglamazta meg üzenetét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Advent első vasárnapjával elkezdődik a karácsonyi készülődés időszaka, a keresztények számára a készülődés, várakozás a Megváltó érkezésére, Jézus Krisztus születésnapjára. Ezek a hetek minden esztendőben jelentősek, de ebben az évben, a járvány közepette, a veszélyhelyzet körülményei között még inkább jelentés-terhesek, és valószínűleg sokakban új gondolatokat, érzéseket ébresztenek, miközben elmélyíthetik az igazi, személyes kapcsolatot Istennel. Erre az első adventi vasárnapra Ézsaiás próféta szavaival foglamazta meg üzenetét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

2020-11-29 |
Az anyagot a speciális igényű, enyhén vagy közepesen súlyos értelmi fogyatékos gyermekek, felnőttek vehetik igénybe
A teljesen új és innovatív anyagról a Múzeumpedagógusok országos konferencián tarthatott előadást Pinczés Orsolya múzeumpedagógus, aki úgy látja ennek az újszerű kezdeményezésnek van jövője országos szinten is.

2020-11-27 |
Lassan egy éve szolgál az abaújszántói református gyülekezetben Balogh Milán lelkipásztor, aki előzőleg a sárospataki egyházközség segédlelkésze volt. Két hónapja költözött családjával az abaúji kisvárosba, tervei szerint szeretné a református közösséget anyagi értelemben és lelki tekintetben is építeni.

2020-11-27 |
A borsodi esélyteremtő és önkéntes ház az önkéntesség világnapja alkalmából jelöléseket vár szervezetektől, magánszemélyektől az év önkéntese díjra
A Buday Barnabás evangélikus esperes, Madaras Péter, a Cine-fest programigazgatója, valamint Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója alkotta zsűri dönti majd el a beérkezett jelölések közül, ki az a három személy, aki az év Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkéntese elismerésben részesül. A javaslatokat november 30-áig várják. További részletek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szakmai vezetőjétől, Jernei Pétertől.

2020-11-27 |
Már áprilisban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt kiadták arra az esetre, hogyha szűkösek lennének a kapacitások
Az etikai kódex megalkotásába sok szakembert vontak be, orvosokat, bioetikusokat és egyházi, köztük református professzort is. Végül arra jutottak, ha mindenkit nem tudnának ellátni, akkor a legfontosabb az, hogy minél több életet meg lehessen menteni

2020-11-27 |
Nehéz sorsú cigánygyerekek karácsonyát tehetik szebbé azok, akik csatlakoznak a negyedik karácsonyi szeretetakcióhoz
A kárpátaljai gyerekeknek nem csak a határon túlról várnak adományokat, hanem az anyaországból is. Elsősorban pénzt gyűjtenek a karácsonyi csomagok összeállításához. A részletekről Rácz Miklóst, az Országos Református Cigánymisszió önkéntesét, a kárpátaljai szeretetakció megálmodóját kérdezte

2020-11-27 |
December 11-ig nyújthatják be a koronavírus miatt bajba jutott vállalkozások az ágazati bértámogatási kérelmeket a megyei kormányhivatalokhoz
A vendéglátás, szabadidős tevékenység szolgáltatást nyújtó munkaadók részére a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére 50 százalékának megfelelő összegű támogatás nyújtható, legfeljebb a legkisebb munkabér 150%-áig. Ennek részleteiről és az ágazat jelenlegi helyzetéről beszélgetünk Szendrei Mihállyal, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnökével.

2020-11-25 |
Online könyvbemutatókat szervez a Debreceni Református Hittudományi Egyetem a Magyar Tudomány Napja alkalmából
A felvételek november 26-án reggel 9 órától lesznek elérhetők a drhe.hu honlapon.

2020-11-25 |
Miskolc Önkormányzata úgy döntött, idén nem tartja meg a szokásos adventi vásárt
Online térbe költözik a miskolci adventi vásár is. A kormányzati korlátozások és a város egészségének védelme érdekben Miskolc Önkormányzata úgy döntött, idén nem tartja meg a szokásos adventi vásárt. A városvezetés azonban célul tűzte ki, hogy segít azoknak a miskolci kereskedőknek, kézműveseknek, termelőknek, aki szerettek volna részt venni a vásáron, és így online térbe invitálja a kereskedőket és a vásárlókat egyaránt. Az internetes adventi vásár a tervek szerint november 29-én indul. A részletekről Petruskó Norbert sajtószóvivőt hallják.

2020-11-25 |
Az alkalmazás abban segít, hogy minél gyorsabban, minél több tűzoltót értesítsen arról, ha valahol tűz van, és vonulniuk kell
Az önkéntes tűzoltóegyesületeket eddig hat SMS-sel riasztották, ám az appon keresztül akár az egyesület összes tagját tudják értesíteni. A tűzoltók hiánypótlónak tartják a programot, már 1300-an használják is. A részletekről Rubóczki Zoltánt, az Ajaki Tűzoltó Egyesület parancsnokát kérdeztük.

2020-11-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt