Interjú Pásztor Dániellel a Zsinat Gazdasági Bizottságának elnökével
A koronavírus járvány okozta válság más-más mértékben, de minden református gyülekezetet érint. Veszélyben vannak-e lelkészi állások? Kell-e válságköltségvetést készíteni a presbitériumoknak? Mi lesz az elmaradó perselypénzekkel? Pásztor Dánielt, a Zsinat Gazdasági Bizottságának elnökét, tiszáninneni püspök-helyettest kérdeztük.

2020-04-01 |
A dolgozók emellett látogatják az időseket és igyekeznek nekik elviselhetőbbé tenni a mindennapokat
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség is elkezdte a szájmaszkok varrását. Az ötlet gazdája a gyülekezethez tartozó Nyitott Ajtó Szociális Központ vezetője Kiss Ilona. A Központ dolgozói folyamatosan látogatják az időseket és igyekeznek nekik elviselhetőbbé tenni a mindennapokat. Az elsődleges cél, az ő támogatásuk volt, de látva a szájmaszk hiány problémáját a gyülekezet szeretne mindenkinek segítséget nyújtani. Adományban kívánják a maszkokat továbbadni, így várják az anyag a varrás és a pénz felajánlásokat is.

2020-04-01 |
Az új típusú koronavírus járvány miatt a tervezettnél két héttel korábban ért véget az idei sárospataki ételosztás, amely során a jótékony vállalkozók, egyházi- és civil szervezetek várták minden szombat délben a helyi piacon a rászorulókat. A piac bezárt, a járvány miatt pedig egyébként sem tanácsos nagyobb tömegnek egy helyen összegyűlnie. Az egyik fő szervezővel, Kövér Zsolt cukrászmesterrel, református presbiterrel összegezzük a programot.

2020-03-29 |
A nevelő és fejlesztő munka azonban nem szünetel
Bezárta kapuit március 17-én a Debreceni Református Kollégium Óvodája is, a fenntartó és a városvezetés döntése értelmében, a járványügyi helyzet miatt. Azonban a gyermekek nevelése és fejlesztése nem szünetel, online térben minden nap találkozhatnak a gyermekek az óvónénikkel és a csoporttársakkal. A kialakult helyzetről és a digitális nevelésről Feketéné Kavisánszki Györgyit, a Debreceni Református Kollégium Óvodájának vezetőjét kérdeztük.

2020-03-29 |
Az egyháznak is újra kellett gondolnia azokat a módszereket, amelyeken keresztül elérheti híveit
A koronavírus terjedése mindenki életét megváltoztatta. Még az egyháznak is újra kellett gondolnia azokat a módszereket, amelyeken keresztül elérheti híveit. A már korábban bevezetett eszközök - mint például az Istentiszteletek online közvetítése – most különösen nagy szerepet kapnak. De nem csak ezen a téren kell alkalmazkodni. Bodnár Mátéval, a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.

2020-03-29 |
Az ország valamennyi nagyvárosához és fővárosi kerületéhez készült egy Facebook-csoport, amelyben segítséget adhat és kaphat bárki
Összefogásra és segítségnyújtásra ösztönöz a közösségi médiás csoporthálózat, amit a nyíregyházi születésű Kővári Bence hozott létre Facebookon. A fiatalember a közösségi oldalán azt írta: A koronavírus ellen nem csak globális, de helyi szinten is mindannyiunknak küzdenie kell.

2020-03-27 |
Mozgalmat indított a debreceni MODEM
A MODEM útnak indította a Varrjunk maszkot – összefogással nevű mozgalmat, felkarolva Marczin Roland munkáját. „Egyre többen jelzik, hogy szívesen részt vennének a varrjunk maszkot kezdeményezésben, és egyre többen el is kezdték már házilag, külön-külön, kisebb mennyiségben Debrecenben és a környéken – írja a MODEM hírlevele.

2020-03-26 |
A gondozó intézmények mindent megtesznek a védelmükért
A jelenlegi járványügyi helyzetben a veszélyeztetettek közé tartoznak az idősek és betegek mellett a hajléktalanok is. Az őket gondozó intézmények éppen ezért mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a gyengébb immunrendszerű, utcán élő emberek se kapják el a korona vírust. A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség Reménysugár Nappali Melegedőjében ételt, vitamint egész napos szállást kapnak az ellátottak, akiket külön kérnek, hogy ebben az időszakban ne töltsenek túl sok időt az utcán.

2020-03-26 |
Nincs ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból
A megyeszékhelyen, Miskolcon nincsen ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. Ám személyesen kizárólag csak akkor menjünk háziorvoshoz, ha sürgős szükség van rá, vagy esetleg felmerül a tartós egészségkárosodás veszélye - mondta rádiónknak dr. Breitenbach Géza, a Praktizáló Orvosok Szövetségének miskolci elnöke.

2020-03-26 |
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által használt épületekben ideiglenesen felfüggesztették az adományok fogadását
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolcon is működteti az ápolási és idősek otthonát, a hajléktalanok átmeneti szállását és a családok átmeneti otthonát. A koronavírus járvány alatt az adományozás is körülményesebbé vált, a személyes érintkezések korlátozása miatt adományokat nem lehet sem elvinni, sem átadni. Így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által használt épületekben is ideiglenesen felfüggesztették az adományok fogadását. Annak érdekében, hogy továbbra is tudjanak gondoskodni az idősekről, fogyatékkal élőkről, hajléktalanokról, pénzbeli felajánlásokat várnak.

2020-03-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt