A Hortobágyi Madárkórház szakemberei visszaadják gyógyult állataikat a természetnek
Hamarosan beköszönt a tavasz, amikor a Hortobágyi Madárkórház szakemberei gyógyult állataikat visszaadják a természetnek. Ugyanakkor ez az az időszak, amikor már nem szükséges etetni a madarakat, hiszen ébred a természet és az állatok megtalálják a számukra szükséges táplálékot. A március 15-ei madárelengedés már hagyomány az intézményben.

2020-02-26 |
Márciustól ennyi idő kell ahhoz, hogy az utalásunk megérkezzen a másik számlára
Maximum öt másodperc - március 2-ától elég lesz ennyi idő ahhoz, hogy az utalásunk megérkezzen a másik számlára. Jelenleg ugyanis csak banki nyitvatartási időben lehet utalni, és azok teljesülése akár 4 óra is lehet. Ezentúl azonban 0-24-ben, hétvégén, éjszaka, és ünnepnapokon is lehet majd utalni, szinte azonnal.

2020-02-25 |
A komplex beruházás a miskolci közlekedés egészére kihat majd
A tervek szerint márciusban elkezdődik az Y-híd épitése Miskolcon. A kiviteli tervek elkészültek, így a téli útüzemet követően - a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában - tavasszal, a közművek kiváltásával megkezdődik a Martinkertváros felé vezető Y-híd és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezése. Az óriási és komplex beruházás a miskolci közlekedés egészére kihat majd, de végre megépül a Martinkertváros felé vezető „Y” alakú híd, ami által a lakosok sokkal gyorsabban juthatnak el a belvárosba- tudatta rádiónkkkal Kis Boglárka a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

2020-02-21 |
Az amazóniai püspökök többsége kérte Ferenc pápát, hogy fontolja meg a kipróbált férfiak pappá szentelését
Ferenc pápa sokak várakozása ellenére mégsem döntött úgy, hogy kipróbált, köztiszteletben lévő, családos férfiakat pappá szenteljenek az Amazónia térségében, hogy így enyhítsék az ottani paphiányt.

2020-02-19 |
Hazánkban félezer éves műltja van a farsangozásnak
Farsangozni fognak a Sóstói Múzeumfaluban is. Szabó Sarolta, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta: közel félezer éves múltra tekint vissza hazánkban a farsangozás, legalábbis írásos emlékeink ekkortól vannak. Ez a tavaszvárás időszaka, amikor a falu népe – mai szóval élve – kiengedhette a fáradt gőzt. Az álarcok felöltését a Nyírségben úgy hívták, hogy maskurázás. Ilyenkor különféle zsáneralakokat – úgy, mint öregasszony, vándorkereskedő, foghúzó vagy éppen huszár - öltöttek magukra. Ezt a hagyományt fogják feleleveníteni február 23-án, vasárnap, a Sóstói Múzeumfaluban.

2020-02-14 |
DEBRECEN
1676. február 11. az a dátum, amikor Ruyter Mihály felvette hajójára a gályarbaságra ítélt protestáns lelkészeket, tanítókat és ezzel véget vetett hosszú szenvedésüknek. Ez a dátum szerepel a gályarabok emlékoszlopán is, amely 125 éve áll a debreceni Emlékkertben.

2020-02-14 |
A fejlesztés célja, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává váljon
Korhűen rekonstruálják a Nagy Lajos korabeli várat, hitelesen bemutatva ezzel a magyar történelem egy jelentős korszakát. A fejlesztéssel Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává válik Diósgyőr vára.

2020-02-12 |
Keresi a megoldást a nyugdíjasok helyzetének javítására az érdekképviselet
Az Országos Nyugdíjas Parlament az időskori létbiztonság növelése, a nyugdíjasok kiszolgáltatottságának csökkentése és a társadalmi megbecsülésük biztosítása érdekében országos népszavazást kezdeményez. A Nemzeti Választási Bizottsághoz - előzetes hitelesítés céljából - benyújtott kérdések célja, hogy érdemi tárgylások kezdődjenek el a döntéshozókkal - mondta rádiónknak Teszárovics Miklós, a borsod megyei és miskolci nyugdíjasok érdekvédelmi szövetségének elnöke.

2020-02-12 |
Eddig több mint fél millió forint gyűlt össze a ritka genetikai betegséggel küzdő miskolci lánynak
Az Európa Rádió múlt héten mutatta be a 34 éves Bodnár Emese történetét, akinél spinocerebelláris ataxiát állapítottak meg az orvosok. A betegséget gyógyítani nem, lassítani viszont lehet. A több részből álló speciális kezelés túl sokba kerül a családnak, ezért fordultak segítségért. Ráadásul a ritka betegséget Emese két testvére is örökölte. Édesanyja telefonon ma azt mondta: az adományoknak köszönhetően még ebben a hónapban elkezdődik az első terápia, de a folytatáshoz további segítségre lesz szükség.

2020-02-12 |
Diósgyőri Református Gyülekezeti Ház A “Házasság hetéhez” kapcsolódóan egy olyan – gyakorlat orientált – előadássorozatra hívja a párokat, amelyen gyakorlati eszközök segítségével, megalapozhatják, fejleszthetik, megerősíthetik a kapcsolatukat. A sorozat elsősorban bibliai szemléletű, de vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit várnak a jövőhéten.

2020-02-09 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt